Így kereshetsz pénzt a bankokon, ha lakáshitelre van szükséged!

Így kereshetsz pénzt a bankokon, ha lakáshitelre van szükséged!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-03-01 Frissítve: 2021-07-01
 

A lakásárak megemelkedése miatt sokan hitelfelvételre kényszerülnek, viszont korántsem mindegy, hogy ha 15-20 évre egy bank mellett letesszük a voksot, akkor mennyit is kell visszafizetnünk. Odafigyelve akár 1-1,5 százalékos kamatkedvezményt is kaphatunk, ami a futamidő lejáratakor nagyon sokat számít majd. A gyűjtésünkből kiderül, mit is kell mindehhez tennünk.

Ha lehet hinni a statisztikáknak, akkor átlagosan 7 millió forintos pénzügyi megtakarítással rendelkezik egy magyar felnőtt. Viszont ebben benne van az is, aki több százmillió forintos megtakarítást tudhat magáénak és az is, akinek egy forint megtakarítása sincsen. Ehhez hozzávéve azt, hogy a lakásárak igencsak megemelkedtek az utóbbi három évben, nem igen marad más hátra sokaknak, mint lakáshitelt felvenni, ha saját tulajdonú lakásra vágynak.

A lakosság szokásait nézve nem egyszerű a választás a banki termékek között. Egyrészt mindössze a 100-ból 7 ember nyitott a bankváltásra, vagyis a többség inkább a saját számlavezetőjénél érdeklődik hitellehetőségekről. Másrészt, bizonyított az alábbi összehasonlításból is, hogy az esetek döntő többségében, akkor tudjuk a legkedvezőbb hitelt felvenni, ha merünk váltani és akár új bankhoz átvinni a pénzügyeinket.

Hirdetés

Hirdetés

Bármi legyen is, a sztenderd kondíciókból így kapunk kedvezményt

A bankok közötti verseny korántsem olyan intenzitású a jegybank szerint, amin ne lehetne javítani az ügyfelek érdekében. Ettől függetlenül számos alternatív megoldás van arra, hogy vonzóbb kondíciókkal juthassunk hozzá a lakáshitelhez.

Kétségtelen tény, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan értéke, a hitelösszeg nagysága és a jövedelmünk alapvetően meghatározza a kereteket, amin belül van mozgásterünk. Először is, a bankok ma már nem adnak akkora hitelt, ami meghaladná az ingatlan értékének 80%-át (legalább 20%-os önerő szükséges). Másodszor, a jegybank rendelete szerint a jövedelemarányos-törlesztő nagysága sem lehet 400 ezer forintos jövedelem alatt 50%-nál, míg legalább 400 ezer forintos jövedelem esetén 60%-nál nagyobb.

Minden bank más és más ügyfélminősítést használ, viszont az általánosságban elmondható, hogy minél erősebb a pénzügyi hátterünk, annál jobb ajánlatot kapunk. Például, ha az ingatlan értékéhez képest kis arányban kérünk lakáshitelt vagy a havi törlesztő-részlet a jövedelmünk képest alacsony, akkor bízhatunk a jó hitelminősítésben.

Legyen szó akár egy nagyon olcsó, de gyors törlesztő-részlet változással bíró hitelről, vagy egy a futamidő végéig fix lakáshitelről, az alábbi előfeltételek (egy vagy több) fennállása esetén 1-1,5 százalékos kamatkedvezményt is megszerezhetünk.

Fontos tudni, hogy csak akkor érvényes a kedvezmény, ha a feltételeknek folyamatosan meg tudunk felelni. Bankja válogatja, de az esetek többségében a bankok rugalmasan kezelik, ha időlegesen mégsem tudnánk teljesíteni a feltételeket. Persze a kamatkedvezményt erre az időszakra elveszítjük, de ha újra teljesítjük, akkor a kedvezmény is visszatér.

Kedvezményekre jogosító feltelek, függetlenül attól, hogy hol bankolunk:

  • a bankok a kedvezményért cserébe kiköthetik, hogy ne csak igazolni tudjunk egy meghatározott jövedelmet, hanem azt a hitelt nyújtó bankhoz utaljuk minden hónapban
  • annyi könnyítést kaphatunk a feltételekben, hogy a bank nem csak munkabért fogad el, hanem bármilyen jóváírást a számlán
  • gyakorta előfordul, hogy a hitelnyújtó számára nem elég a passzív számlafenntartás, hanem aktív bankkapcsolatot követel meg (például bankkártya tranzakciók, csoportos beszedési megbízás, stb…)
  • a termékkapcsolás is megszokott gyakorlat, a kedvezményt csak akkor kaphatjuk meg, ha a hitelnyújtó bank más termékeit is megvásároljuk (például lakásbiztosítás, életbiztosítás, hitelfedezeti biztosítás)
  • végül, de nem utolsó sorban az is előfordul, hogy az ingatlan értékhez képest csak nagyon alacsony hitelre van szükségünk, akkor ezzel automatikusan megkapjuk a kedvezményt (alacsony hitelfedezeti arány)

Nézd meg a kalkulátorunkkal, hogy melyik a számodra megfelelő lakáshitel!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Már havi 40 ezertől vehetünk fel 8 milliót

Összegyűjtöttük, hogy a Bankmonitor rendszerében elérhető banki ajánlatok közül, melyek most a legolcsóbbak bankonként. Mint látható, azonos 8 millió forintos hitelösszeg esetén is nagy eltérések lehetnek attól függően, hogy mekkora mértékben vállaljuk a kamatváltoztatás kockázatát.

Az éven belüli kamatperiódus biztosítja a legalacsonyabb törlesztő-részletet, viszont ezért cserébe fel kell vállalnunk, hogy a hitel kamatozása és így a havi részlet is néhány havonta megváltozik. A példában hozott hitel is 20 évre kerül felvételre, ami kellően hosszú időszak ahhoz, hogy a jelenlegihez képest komoly mértékben emelkedjenek meg a kamatok.

Éppen ezért vesznek fel egyre többen éven túli kamatrögzítést biztosító hiteleket. Ekkor a bank vállalja a kamatváltozás kockázatát. Mi egy 10 éves kamatrögzítést választottunk ki, vagyis 10 évig a törlesztő-részlet nem változik. Ehelyett például egy éves kamatrögzítésű hitel az indulást követően kilencszer fog módosulni, és várhatóan számunkra előnytelenül.

Az átlagos teljes hiteldíj mutatók között 3,2% a különbség, vagyis néhány százalékkal magasabb kamatbázis is elegendő ahhoz, hogy a havi részletek közötti eltérés megszűnjön. Hitelfelvétel előtt ezért érdemes átgondolni, hogy mennyire éri meg az induláskor alacsonyabb részlettel a bizonytalanságot felvállalni. Számos érv szól amellett, hogy a biztonság érdekében igenis megéri átmenetileg többet fizetni. Mert a futamidő lejártakor korántsem biztos, hogy összességében kevesebbet fogunk visszafizetni.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés